A szeretet világnapja

Újra itt van! Nyakunkon a szeretet világnapja!

Vannak akik magányosan, mások szűk családi körben, vannak kik karitatív tevékenységet vállalva, derűsen, vagy bánatosan iszogatva, netán a hajógyári sziget sötét termeiben téblábolva, de így vagy úgy, mindannyian megemlékezünk e jeles napról.

A szeretet világnapja

De miről is szól e nap, az erőn felüli pénzköltésen kívül?

Egy asztalhoz ülünk olyan rokonokkal akiket amúgy nem szívesen látunk, rámosolygunk olyanokra akiktől amúgy futkos a hideg a hátunkon és megtiszteljük szeretteinket azzal a figyelemmel amit az év többi napján is megérdemelnének!

Sajnos intézményesített világban élünk, mindennek meg van a maga napja, vagy intézménye.

Így jártak az anyák, a munka, a nők, a gyerekek, a föld és így járt a szeretet is. És így jártunk mi is, minden évben van egy nap ami csak a miénk: a nap, amikor megszülettünk. Ilyenkor mindenki megpróbál a kedvünkbe járni, érdeklődni a dolgaink és életünk felől, feltéve a sablon kérdéseket és végighallgatva a sablonos válaszokat.

Szerencsére a rendszer jól ki lett találva, kellőképpen izoláltak a napok, nehogy túlterheljük magunkat!

Így aztán nem kell folyton figyelmesnek lennünk, a szeretet kegyét is elég az év néhány napján gyakorolnunk és nem kell folyton odafigyelni a környezetünkre és a körülöttünk levő nőkre, anyákra, apákra és gyerekekre sem.

És folytathatjuk önző ámokfutásunkat az élet rögös útvesztőiben, úgy téve mintha a zene örökké szólna és mind örökké élnénk.

Úgy ment, ahogy jött

Úgy ment, ahogy jött – mondta egyik barátom amikor elhagyta a háztartásbeli élettársa, aki összeállt egy cigánygyerekkel és kiment olaszba táncolni.

Igaz a lánykérés se volt Rómeó és Júliába illő, egy kelet magyarországi zsákfaluban találkoztak, ott hangzott el a következő mondat:

– Gyere fel velem Budapestre, jó dolgod lesz mellettem!

És úgy is lett: boldogan éltek, míg el nem váltak.

Úgy ment, ahogy jött

Na de a párkapcsolatok ingoványos mocsarában nem nehéz eltévedni!

Úgy ment, ahogy jött

Van aki már az elején gellert kap, amikor a párja kedvenc videoját, a 2 Girls and 1 Cup-ot vetíti neki, és vannak akikben a romantikus érzéseket a tescos zacskó fejre húzása töri össze.

Sajnos általánosságban elmondható, rosszul választunk és párosítunk: csak szexet keresők akadnak össze komoly kapcsolatra és gyengédségre vágyókkal, perverzek prűdekkel, házas emberek házasodni vágyókkal, szerelmi bánatban szenvedők és sebeiket nyalogatók új románcra kiéhezettekkel.

De ha túl vagyunk az első döbbeneten, hogy bizony a párunk is ember, ő is büdöset fingik, és nem sminkkel az arcán született, neki is van, hogy kilóg a fika az orrából és időnként hangosan hortyogva felhorkant álmában, még mindig hátra van a fekete leves.

Mert egy idő után elfelejtünk önmagunk és önfeledtek lenni és fontosként, de mégis játékként felfogni az egészet.

És jön az agyalás, a kattogás: én hívjam vagy várjam meg hogy ő hívjon, milyen gyakran találkozzunk, mennyire mutassuk ki az érzéseinket, és mit mutassunk a kívülállóknak?

Aztán jönnek a kisebbrendűségi érzésből fakadó játékok és kompenzálások, a saját önbizalom növelése a másik önbizalmának csorbítása által, a féltékenységi jelenetek, a kamu hisztik, na meg a félrelépések.

Talán minden félreértés, bánat, fájdalom és elvesztegetett év mögött egy aprócska, alig észrevehető ok húzódik meg: nem ugyanabba az irányba haladunk.

Úgy ment, ahogy jött

Azonban ahhoz, hogy olyan társat találjunk, akinek az élete a miénkével egy irányba halad, tisztában kell lennünk saját magunkkal: kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, mi az ami fontos nekünk, mik a céljaink és elvárásaink.

Célok és kellő önismeret nélkül egész életünk értelmetlen bolyongás, állomásról állomásra, ahol folyton váltják egymást az útitársak.

Csak miután megszületett bennünk a cél, szállhatunk fel arra a vonatra ami céljaink felé röpít minket és talán az út során, megtaláljuk azt aki elkísér bennünket.