Újra itt van! Nyakunkon a szeretet világnapja!
Vannak akik magányosan, mások szűk családi körben, vannak kik karitatív tevékenységet vállalva, derűsen, vagy bánatosan iszogatva, netán a hajógyári sziget sötét termeiben téblábolva, de így vagy úgy, mindannyian megemlékezünk e jeles napról.
De miről is szól e nap, az erőn felüli pénzköltésen kívül?
Egy asztalhoz ülünk olyan rokonokkal akiket amúgy nem szívesen látunk, rámosolygunk olyanokra akiktől amúgy futkos a hideg a hátunkon és megtiszteljük szeretteinket azzal a figyelemmel amit az év többi napján is megérdemelnének!
Sajnos intézményesített világban élünk, mindennek meg van a maga napja, vagy intézménye.
Így jártak az anyák, a munka, a nők, a gyerekek, a föld és így járt a szeretet is. És így jártunk mi is, minden évben van egy nap ami csak a miénk: a nap, amikor megszülettünk. Ilyenkor mindenki megpróbál a kedvünkbe járni, érdeklődni a dolgaink és életünk felől, feltéve a sablon kérdéseket és végighallgatva a sablonos válaszokat.
Szerencsére a rendszer jól ki lett találva, kellőképpen izoláltak a napok, nehogy túlterheljük magunkat!
Így aztán nem kell folyton figyelmesnek lennünk, a szeretet kegyét is elég az év néhány napján gyakorolnunk és nem kell folyton odafigyelni a környezetünkre és a körülöttünk levő nőkre, anyákra, apákra és gyerekekre sem.
És folytathatjuk önző ámokfutásunkat az élet rögös útvesztőiben, úgy téve mintha a zene örökké szólna és mind örökké élnénk.