Az igazi

Hé, én vagyok az igazi! – mondta egy barátom minden mellettünk elhaladó hamvas, jobb napokat is megélt és viseltes leánykának is valamelyik mámoros hétvégén.

Csak egy lány volt, aki vette a bátorságot hozzá, hogy visszakérdezzen.

– Mégis miért vagy épp te az igazi?

– Mert én ingyen kúrok és bármit megadok egy kúrásért.

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

És az ilyen kijelentéseket komolyan kell tőle venni, mert amikor megkérdezik tőle mivel foglalkozik, csak annyit szokott mondani: – gazdag vagyok!

A párbeszédet csendesen szemlélve, mást meg nem is nagyon tehettem, mert épp nem voltam túl kommunikatív állapotban, felsejlett bennem a gondolat, hogy akkor én valószínűleg kvázi igazi vagyok, mert minden barátnőm utánam találta meg a számára az igazit, legalábbis boldogan és harmonikusan élnek együtt valamennyien az új pasijukkal.

Hogy hogyan tettem szert e természet feletti képességre nem tudom, mindenesetre szerencsét hozok a lányoknak, ha máskor nem is, hát legalább utólag!

Csak hosszas töprengés után jöttem rá, ha meg akarom találni számomra az igazit, kvázi igazi források után kell kutatnom, melyek másoknak kvázi igazi, míg számomra igazi lányok forrásává válnak.

Sose gondoltam, hogy a kutató munka ilyen izgalmas is tud lenni!

Bejártam a füstös lebujok és csilli-villi klubok mindegyikét, kóstoltam hamvas barackot, édeset és sósat, megfáradtat, viseltest, anyákat és nagyanyákat, szinte mindent, bőrszínre, faji hovatartozásra, korra és nemre való tekintet nélkül.

Idővel azonban rájöttem, a keresés önálló céllá vált, saját életet élt bennem mint egy gólem, s ezernyi delíriumos éjszakán át egyre csak nőtt, nőttön nőtt! Mígnem egy hideg őszi alkonyon életre kelt!

Azóta ketten vagyunk. A gólem, a vadász, a kutató, az örök kereső és én aki mindezt csendesen szemléli…

Rokonoknál

A minap lenéztem a széles magyar alföld tenger sík vidékére, mely sokkal inkább hasonlított a magyar ugarra, mint Európa gyümölcsös kertjére. Volt egy kis elintézni valóm és közben nagynénémmel beugrottam a rokonokhoz is.

Már a lefele út is viccesen telt, sokat tanultam a közelgő világ végéről, melyről nénikém a piacon osztogatott szórólapokból és a helyi mindent tudóktól értesült.

Ahogy egyre kisebb és kisebb utakon haladtunk és a kis tanyák fölött kezdett derengeni a ködből előtörő nap fénye, a gémeskutak körül legelésző marhákról és baromfikról rám is átragadt a környék nyugodt szedáltsága és nagynénémből előtörtek a gyerekkori emlékek. Megértettem miért isznak errefelé ecetsavanyú sárfehér szőlőből készült bort víz helyett. Bár állni látszék az idő…

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

Az igazi jókedv és kacagás azonban még hátra volt.

Ebédidőben, minden előzetes értesítés nélkül, toppantunk be a rokonokhoz, mert ez volt nénikém megoldási javaslata az éhesek vagyunk, menjünk e étterembe kérdésre. Ennek ellenére egész jól vették az ívet és mivel vagy tíz éve nem láttak rögtön érdeklődni is kezdtek szerény életem felől.

– Apáddal nagyon sokat csibészkedtünk ám együtt fiatalon! És a lányokkal hogy állsz?

– Akadnak, akadnak, nincs okom panaszra…

– He, hát igen, apádnak is folyton csak a lányokon járt az esze! – na nem esett messze az alma a fájától gondoltam! Mert biztos ti is elgondolkoztatok már rajta, hogy az oly konszolidáltnak ismert szüleitek vajon milyenek lehettek húszas-harmincas éveikben! Ne lepődjetek meg, valószínűleg olyanok mint ti!

A régi táncok és szüreti bálok emlékei okozta felfokozott hangulatot csak nénémnek sikerült megtörnie kérdésével:

– És, eldöntöttétek már, hogy hova temettetitek magatokat?

Én ekkor már szakadtam a nevetéstől és a nyelvemet harapdálva, hogy hangosan fel ne röhögjek, próbáltam elosonni a mosdóba.

– A mosdó merre van?

– He, ha pisálni akarsz, akkor egyenesen előre, az előszoba végén van a WC.

Új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagon indultam meg a bűnös város, Pest felé, mert már türelmetlenül várt rám a 21. század és a pesti lányok!

Két óra munka, nyolc óra pihenés, tíz óra szórakozás

A cím akár korunk fiataljainak és kevésbé fiataljainak mottója is lehetne, akik az idősebb generációk némely tagjával ellentétben nem csak a két végén, hanem sokkal inkább disznópörkölővel égetik azt a bizonyos gyertyát minden irányból.

Talán a génjeinkbe kódolt világvége, a céltalan dekadencia, vagy csak a jómód okozta kényelem az oka, hogy a távolról oly normálisnak és konszolidáltnak tűnő hölgyek és urak esténként vérszomjas fenevadként vedelik a szeszt és a dekompresszió nélküli gyors merüléshez hasonlatosan, pillanatok alatt faszkészre isszák magukat.

Valami baj van a világgal…

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

Mert mi más lenne az oka, hogy akár hetente többször is teljes reset-et hajtunk végre magunkon?

Matrix ide vagy oda, a biztonság kedvéért egy 9 voltos elemet tartok az asztalomon mementóként, hogy sose feledjem, minden intelligenciám és öntudatom ellenére egy óriási, átláthatatlan és megfejthetetlennek tűnő rendszer része vagyok.

Rabja vagyok nemcsak saját testemnek, de érzéseimnek és gondolataimnak is. És honnan jöttek ezek a gondolatok és érzések? Mi az, ami az enyém? Mi marad ha lepucolom a hagymáról a szorosan egymáshoz tapadó héj-rétegeket?

És miért van az, hogy még mindig prehisztorikus félelmek irányítanak emberek milliárdjait, országokat és kormányokat?

Sokszor, mikor nyitott szemmel körbe nézek, a Huxley-féle szép új világot látom magam előtt, a szómát zabáló, önfeledten szórakozó, a fennálló rendet és rendszert soha meg nem kérdőjelező, dolgozó tömegek hömpölygő sodrában.

Még szerencse, hogy fent a hegyen, a diófa alatt, távol a világ zajától, más szelek fújnak. Csendes és nyugodt atmoszférája magával ragadja az embert, s a falevelek suhogásától, vagy a csontig hatoló novemberi nyirkos ködtől megváltozott tudatállapotban még az idő is máshogyan telik.

Ezért aztán nem szívesen hajtok át a sötét oldalra, hideg verejték mardossa kigyúrt testemet amikor át kell kelnem valamelyik hídon és magam mögött kell hagynom a budai hegyek védelmező ölelését.

Mindent meg is teszek, hogy amit csak lehet, elintézzek helyben. Sajnos azonban a legjobb éjszakai helyek Pesten vannak és miután túl jutottam a megerőltető napi két óra munkán és az édeskés, legalább nyolc órás pihenésen, nyakamba veszem a bűnös várost, mélyet szippantok a pesti éjszaka illatából és engedem, hogy ma este is magával ragadjon a flow. Mert minden este új kalandot, új arcokat, új lehetőségeket és új élményeket tartogat!