Virtuális szürrealitás

– Doktor vagyok, van egy lakásom a 12-ben, van egy Mercedeszem, tele vagyok pénzzel és van egy hároméves kisfiam! – mondta a bájos, de erősen illuminált hölgy rögtön a bemutatkozás után a pesti éjszaka egyik gyöngyszemében.

– Állatorvos? – kérdem.

– Nem! Jogász! – felelte.

Ilyenkor mindig elgondolkozom, milyen elvárásoknak akarnak megfelelni ezek az emberek, miből gondolják, hogy a több száz képből, gondosan kiválasztott profil kép, a sípályán, gyors sminkelés után, vagy az egzotikus utazásokon, vagy sportautók mellett pózolós képek, vagy a néhány drága ruha, vagy drága autó kapósabbá teszi őket.

Milyen az a világ, ahol ennyire fontosak a külsőségek, ahol a szépség és fiatalság virtuális illúziója fontosabb mint a rendszeres testedzés, ahol elég csak a képeken szépnek és gazdagnak látszani. Ahol az emberek folyamatos “show-off day”-ben élnek, ahol huszonéves lányoknak minden reggel az az első dolguk, hogy több centis alapozó réteggel fedjék el arcuk, általuk nem elfogadhatónak vélt, részleteit, akik után a párnámból alig tudom kimosni a szemfestéket.

A pesti éjszaka nagy csatatere az egymásnak feszülő álmoknak és vágyaknak. Sok szépreményű élet ment már veszendőbe a dupla whisky-kólák mámorában, vagy a wc-ben… A legtöbben akik vidékről felkerülnek a nagyvárosba a legrosszabbat ötvözik a nagyváros és a vidék mentalitásából: gondolkozásban és stílusban megmaradnak olyan avittnak amilyenek voltak, de az elvárásaikat és az egójukat nagyra fújja a nagyváros csípős hajnali szele. Ők azok, akik húszéves koruk óta nem cserélnek profilképet, mert már nem olyan hamvasak, a gének és az éjszakázás megtette a hatását…

Milyenek azok az emberi kapcsolatok, amikor testi-lelki jó barátnők, vagy testvérek vetik ki hálójukat ugyanarra a srácra? Aztán néhány hétnyi vagy hónapnyi mámor miatt nem beszélnek egymással hónapokig, akár évekig és a karácsonyi asztalnál feszült csend ül a levegőben.

Birtoklás és látszat boldogság, irigység és képmutatás, ezek lehetnének mottói korunknak. Magukat istennek és istennőnek tartó emberek tömegei róják céltalan útjukat nap mint nap, hogy aztán este magányosan, riadtan vegyék észre az újabb ráncokat a szemük körül és remegő kézzel bontsák ki a fizetési felszólító levelet.

Szerencsére vannak kivételek, akikben még van tartás, akiknek vannak céljaik és tenni is képesek értük. Akiknek az agyában a zárt osztályra emlékeztető valóságshow-k nem csináltak még teljes resetet.

Állok a bárpultnál miközben a fenti gondolatok cikáznak a fejemben. Gondolataim fonalát egy bájosra sminkelt lány szakítja meg.

– Mit iszunk?

– Én vizet, és te?

– Rád bízom.

– Tessék, egy rozé fröccs.

– Kösziii! Azért vettél bort mert az olcsóbb mint a whisky-kóla?

– Nem, azért, mert már így is alig állsz a lábadon.

– És van kokód?

– Nincs.

Aznap többet már nem láttam őt…

Budai melankólia

Irigykedve nézitek az Erzsébet-hídon, a sebességhatár két-háromszorosával átcsapató, sávok közt cikázó német és szlovák rendszámú luxus autókat, amint a Hegyalja úton felkapaszkodva hazafelé viszik a szerintetek boldog és elégedett sofőrjeiket?

LuxusMit akartok? Mire vágytok?

Hű társra, sok pénzre, szabadidőre?

Ha már láttatok, hallottatok ezt-azt az életben, tudjátok, hogy a hű társ csak hollywoodi illúzió, de gazdag, vagy legalábbis annak tűnő embereket már láttatok.

Szabadidőtökkel meg nem sokat tudtok kezdeni, ha néha rátok is esik pár órácska, rögtön leültök a TV elé agysejteket pusztítani, aki pedig társasági fajta, valamelyik közösségi oldalon építgeti hálózatát, farmot gondoz, klánokkal háborúzik.

Villamoson zötykölődve a reggeli ködben, a reggeli kávé kesernyés ízével a szátokban, jobb napjaitokon – amikor nem az irigykedésé a főszerep -, eljátszotok a gondolattal: milyen jó is lenne gazdagnak lenni, délben kelni, egész nap csak faszt verni és segget vakarászni.

De vajon ti melyik csoportba tartoznátok? A szánalmas vagy az irigylésre méltó gazdagok közzé?

Mert a szánalmas gazdagoknál kevés szánalmasabb teremtény él ezen a bolygón.

Ők azok akik mindent megtehetnének, utazhatnának, sportolhatnának, sportautókkal verethetnének, gyönyörű nőkkel élhetnének luxus környezetben, medencés házakban. Kipróbálhatnának mindent, még olyan dolgokat is amiről ti még csak álmodni se mernétek. Boldogan élhetnének a szeretteikkel, és annyi időt töltenének velük, amennyit csak akarnak.

De ehelyett folyton csak panaszkodnak: unalmas és szar az életük – állítják.

Pénz égetésAztán ott élnek még a hegyen azok, akik csak gazdagok szeretnének lenni, s ezért gigantikus adóssághegyet görgetve maguk előtt, napról napra keményen megküzdenek azért, hogy megkeressék a hiteltörlesztésre valót. Ők azok, akik nem képesek más életstílust elképzelni mint a három számjegyű munkaórákat tartalmazó heteket és az ezért kapott hét számjegyű fizetést, amit persze kötelességtudóan lenulláznak a hónap végére.

A túlfeszített munka és az unalom okozta stresszből kicsírázva alakulnak aztán ki a jó környéken a rossz szomszédságok, mely mint tudjuk török átok.

Egyik ismerősöm úgy érezte, nem fér már el a szaunának elkeresztelt hatvan négyzetméteres házikó a telkén, így hát gondolt egyet és merészet, beépítette a tájvédelmi területet, joggal bízva abban, hogy a határidő lejárta után kisajátíthatja. Így is lett volna, ha pár héttel a határidő lejárta előtt valamelyik jó szomszédja fel nem nyomja az önkormányzatnál. Le is kellett bontania a szaunát, de nem adta fel, harminc millióért megvette a szomszéd telket. A mosoly csak akkor fagyott az arcára, amikor kiderült, hogy a telek forgalmi értéke erősen konvergál a nullához, mivel védett erdőt vásárolt meg a parasztja. Azóta is hirdeti, a remény hal meg utoljára!

Sok lányról gyorsan lecsúszik a bugyi, amikor begördül a terepjáró, a távirányítós kovácsoltvas kertkapun át a mélygarázsba, ahonnan lift visz fel egyenesen a nappaliba. A közös érdeklődés erős kötelék minden kapcsolatban, így aztán az ifjú budai párokat is összeköti a közös pénzégetés élvezete.

Megaterasz giga kilátással, a garázsban parkoló BMW-k és az asztalra kihúzott csíkok tartják életben a gazdagság düledező illúzióját.

Budai melankóliaMert azt, hogy az igazi gazdagság a bankoknál és a főbérlőknél van, csak kevesen tudják.