Az idő hova a f*szba tűnik???

Mikor ma délután fél 4-kor felriadtam legbékésebb álmomból az irodában és letöröltem a diszkrét kis álomnyálat a szám szegletéből, átsuhant a fejemen, hogy már megint hova tűnt ez a nap?
Esküszöm, csak fél órára szundikáltam el, amolyan emésztést segítő kis csendespihi volt, tehát nem mondhatom, hogy átaludtam a napot. Annál is inkább, mivel a főnököm is tiszteletét tette pár órára. Szóval ma dolgoztam, elintéztem pár telefont, hoztam kávét, írtam maileket.

Darkest Desire - artisan and bean-to-bar dark chocolates

De basszus, most volt 7.30, amikor az az undorító ébresztőhang belenyígott a fülembe!!! Jó, mentségemre szóljon, hogy hétfő van, és szombaton volt egy kis buli, tegnap meg belefutottam egy olyan buzi horrorba, hogy fostam a tükör elé állni, amíg lemostam a sminkem, és a víz vert fél éjjel, és ahányszor elaludtam volna, az jutott eszembe, hogy „Igaz történet alapján”. Aztán majd reggel szépen úgy kelek, hogy megszállt Belzebub, vagy ki a bré. Na mindegy.

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

Szóval ma eszembe jutott, hogy gyerekkoromban milyen mocsok sok volt az a „3-at kell aludni karácsonyig”, meg heteknek tűnt az is, ha reggel elmondta Rózsika, a konyhás néni, akinek én voltam a kedvence, hogy tejbegríz lesz ebédre, és végre elém tették a csókosoknak járó adagot dupla kakaóval, és még az sem tudta elvenni a kedvem tőle, hogy velem szemben ült a fikázós Lacika.

Most bezzeg az van, hogy ott állok 3 nappal karácsony előtt még semmit nem vettem senkinek, és hopp aludtam én, baszki?? 24-e reggel van, és nagyon nagy szarban vagyok, mert naná, hogy az elmúlt 3 napban se hordták össze a házimanók az ajándékokat. Azt meg hagyjuk, hogy 2 hónapja tervezem, hogy csinálok egy tetves tejbegrízt dupla, mit nekem, felnőtt vagyok, tripla kakaóval, de valahogy mindig éjjel 1 van, és már nincs rá időm…

Ha szerencsém van, nem találkozom olyan emberrel, aki kurvára megbölcsült az unalmas kis életében, és szereti erre azt mondani, hogy „mindenkinek arra van ideje, amire akarja”, mert olyankor nagyon agresszív leszek (egyébként csak passzívagresszív vagyok), és késztetést érzek, hogy kikötözzem, és egy faszkorbács segítségével megmutassam neki, hogy mi a hobbim, és, hogy arra nekem is mindig van időm.

Még szerencse, hogy mire ezt megírtam pont letelt a munkaidőm és mehetek haza. asszem főzök ma egy tejbegrízt tripla kakaóval.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük