Szombaton kivételesen nem vérszagra gyűltünk a BoB-ba, mely egyesek szerint Bock Jóskáról, míg mások szerint a Bacardiról lett elnevezve és bár az igazság szerintem soha nem fog kiderülni, valószínűleg a kettő között lehet félúton, talán Bacardi of Bock, Bock of Bacardi, vagy valami hasonló lehet e rejtélyes név mögött…

De az estéhez visszatérve, a gyereknevelés okozta mókuskerékből rövid időre kiszabadult kedves barátunkat mentünk ünnepelni születésnapja alkalmából és e jeles alakalomra össze is gyűlt a kis csapat. Önfeledt jókedvemet ekkor még nem árnyékolta be, hogy hamarosan egy brazil szappanopera hőse lettem, egy szerelmi háromszög részeseként, ahol minden résztvevő olyan szekér után fut amely őt nem veszi fel.

Kínos dolog valakinek a szemébe mondani, hogy elég volt, hogy köszönöm az eddigieket, de ennyi volt, éppen ezért kerülni szoktam az ilyen és ehhez hasonló szituációkat, különösen ha nem is igazán van mit lezárni.
De gyorsan felmértem, ezen az estén ma ez nem lesz elkerülhető és a kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása az eszkalálódó események katalizátorává vált.

A bárpultnál sarokba szorítva fejemhez is vágták, hogy el vagyok tűnve, sose veszem fel a telefont és, bár szerintem ez már önmagában választ ad sok felmerülő kérdésre, megkérdezték:
– Akkor most vége? Keressek magamnak mást?

Sajnos ez a kérdés viszonylag gyakran elhangzik olyan helyzetekben is amikor semmi alapja nincsen, és bár tudom, hogy az illúziók rabjai vagytok, időnként gyakorolhatnátok némi önkritikát és kortyolhatnátok néhányat a realitás kesernyés vizéből!
Vettem tehát egy mély levegőt és a helyzet minden abszurditását félretéve igyekeztem minél határozottabb igent kipréselni a számon.

Győzelmem a helyzet felett azonban pirruszinak bizonyult, mert hamarosan visszatért és olyat kérdezett amire soha nem tettem volna egy forintot se, hogy egy nő szájából irányomba el fog hangzani!
– Egyszerű leszek és érthető, mert nem szeretem a dolgokat bonyolítani! Most kúrunk vagy nem kúrunk??

Nem tudom, hogy a nők a nem-et, hogyan fordítják le magukban, de remélem majd megírják kommentben mindannyiunk okulására, viszont erős a gyanúm, hogy a pasikhoz hasonlóan, gyakorlatilag bármilyen választ különböző erősségű és valószínűségű igen-ként értékelnek!

Nem volt ez másképp az én esetemben sem, mert a kérdést újra és újra, bár különböző hangszínben és hangsúllyal, de nekem szegezték. Ezt már a mellettünk álló srác se bírta szótlanul és megjegyezte, hogy ő nőtől bárpultnál ennél szebb mondatot még nem hallott. De hiába mondtam mindenki örömére, hogy az ismeretlen alak a dublőröm, nem menekültem ilyen könnyen.

Ám épp a legjobbkor lekeverték a zenét és haza mentek a legények, valamint az ifjú és érettebb hölgyecskék is. Hazamentem hát én is, kivételesen egyedül.
Attól tartok ez már az öregedés első jele. Lehet, hogy igaza van egyik barátomnak és ideje lassan megállapodnom?