Vajon boldog e az, ki még soha nem érezte, hogy valakiért mindent feltenne egy lapra, aki még soha nem találkozott olyannal, aki minden másnál fontosabb lett volna számára?

Boldog e az, ki az élet szürke egyhangúságában sodródva még soha nem tűzött ki magának olyan célt, mely egyszerre ijesztő és inspiráló lett volna?

Boldog lehet e az, ki nem törekszik a tökéletességre, aki nem keresi a mennyt és nem éli át a poklot?

Boldog lehet e az, ki megtalálta a paradicsomot, majd kiűzetett onnan?

Sokáig nem hittem, hogy egyszer találkozok egy kicsi énnel, valakivel, akinek a belső iránytűje ennyire hasonló lenne az enyémhez.

Nem hittem, hogy megtalálhatom. És nem hittem, hogy elveszíthetem.

Az elveszített paradicsom mámorító emlékével a fejemben bolyongok a kopár pusztaságban és némi irigységgel a szívemben szemlélem azokat, akik még nem jártak ott.

Azt mondják boldogok a lelki szegények, de én azt mondom boldogok azok, akiknek már volt élet közeli élményük, akik már átéltek olyan intenzív érzéseket, melytől megállt az idő és megfolyt az öntudat. Akik belekóstoltak az Élet és a Boldogság mézédes nektárjába, még ha csak néhány percre, vagy néhány órára is.

Bukott angyalokként vergődünk önnön hiúságunk fogságában, a fényt keressük öntudatlan bolyongásunkban, de a sűrű sötét földet túrjuk eltemetett és elfeledett kincsek nyomában.

Minden reggel új reményt szül és minden tavasz új virágokat, de vannak olyan találkozások, melyek gyökerestül tépnek ki minket megszokott környezetünkből és világnézetünkből, melyek örökre megváltoztatják az életünket.