Minek ellenség, ha az embernek ilyen barátai vannak?

Nem vita tárgya, hogy a jelenkor, az eddigi korok legocsmányabbika. Sötétebb a sötét középkornál, materialistább és erkölcstelenebb, mint bármelyik kor, beleértve azokat is, amikor még az emberek csak kiszartak az ablakon, így betegségekkel tizedelve meg a magát mindenkor oly civilizáltnak tartó emberiséget. Ez az ocsmány faj mára eljutott arra a szintre, hogy wc-be szarik, papírt használ, de a gyomrából távozó salakanyaggal egy szinten tartja a kapcsolatait, azonosítja azzal a körülötte élő embereket, bemocskolva ekképp saját magát is. Az emberek a pénzközpontúság, az önzés, és a csalódástól való félelem miatt egyre gonoszabbak, ridegebbek és távolságtartóbbak, így azok a fogalmak, mint bizalom, barátság, hit kezdik értelmüket veszteni.

Volt idő, mikor azt gondoltam, tudom, mit jelent barátnak lenni és milyen, mikor valakit annyira közel érzel magadhoz, hogy az életedet is rábíznád. És a tudat, hogy ő van neked, már-már olyan eufórikus érzést kelt benned, mint maga a szerelem. Persze, gyerek fejjel sok minden idealizáltabb volt, és csak a csalódások sorozatával tisztult ki a kép mind jobban és jobban. Mivel mára rájöttem, lövésem nincs arról, mégis mit várhat el az ember egy baráttól, gondoltam, megnézem, mit mondanak nálam okosabb emberek a témában.

Segítségül hívtam a Wikipédiát: ”A barátság egy összetett, támogató emberi viszony. Tartalma és meghatározása koronként és kultúránként eltérő, valamint az alanyok társadalmi helyzete és személyiségjegyei is befolyásolják. A barátság egyéni vonatkozásban lelki, vagyis érzelmi, anyagi és kognitív erőforrás. A barátság az egyik emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, szövetség, együttérző képesség, nyitottság, törődés.”

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

„A feltétel nélküli szeretet képes arra, hogy két személyt igaz baráttá, egy lélekké fonjon össze. A mély, őszinte, igaz barátság alapja ebben rejlik. Az emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége, ha a szeretetünket valamilyen feltételhez kötjük… Itt már bicsaklik és csorbul ez a nemes érzelem.
Az igaz barát szerepe, hogy mindig teljes elfogadást mutasson a másik iránt, a másik érdekeit helyezze előtérbe. Az nem barátság, ami saját érdekeire mutat; az csupán szentimentális érzelmi kötődés…” – írja Duló Attila, aki a témában sok művet publikált.

A letűnt idők idealista bullshitelő elképzelései ezek! Mert mi van ma?? Szar se! Érdekkapcsolatok vannak minden szinten:

  • Jó ruháid vannak, és egy a méretünk, ezért öribari!
  • Minden pasi téged akar megdugni, de amelyiknek nem sikerül, annak én is jó vagyok, ezért frendsipforevör!
  • Mindig van nálad pénz sörre/van nálad kóla/-fű/stb., ezért bírlak!
  • Rád valamiért buknak a csajok, míg rám nem, úgyhogy de szeretek veled bulizni!
  • Meg akarlak dugni, de nem adod, így azt kamuzom, hogy mekkora barátok vagyunk, hátha egy közös bebaszásnál összejön.
  • Sikeres vagy a munkádban, így veled mozgok, hogy építsem a kapcsolatrendszerem.

És sorolhatnám bármeddig. A lényeg, hogy a kapcsolatok 99%-át az érdekek mozgatják, és aki körülnéz rendesen, biztosan talál kis geci férgeket a közelében, aki valamilyen okból kiszipolyozza, vagy ő maga az a kis geci féreg, aki más farvizén evez.

A másik, amiért nagyon sokszor beszopják a kevésbé rosszindulatú, ámde életképtelenebb, önmagukat csak párban/közösségben definiáló emberek, az a szeret- és a figyelemhiány ténye. Az, hogy annyira ki vagyunk éhezve egy jó szóra, kedvességre, hogy mindent képesek vagyunk odadobni, ha ezt látszólag megkapjuk. És ha megkaptuk, olyan lesz, mint a legjobb kokain, még több kell belőle. Akkor is megvesszük a következő adagot, ha egyszer-kétszer szar minőségűt kaptunk, mert bízunk benne, hogy előbb-utóbb megkapjuk ugyan azt. Pontosan ez az oka annak, hogy egy ember benne ragad egy teljesen felesleges, nem neki való, sőt időnként inkább hátráltató szociális kapcsolatban, legyen az párkapcsolat, vagy egy baráti kör.

Az, ha valami nem nekünk való, összefüggésbe hozható a mondással, amit manapság egyre gyakrabban hallok, miszerint Minek ellenség, ha az embernek ilyen barátai vannak?

A kérdés jogos, ha a társaságod tagjai mindig fikáznak valakit a jelenlétedben – nyilván, ahogy hátat fordítasz veled is ezt teszik. Vagy, ha bármilyen területen korlátozva érzed magad velük – közös tevékenységetek olyan, egyébként bárkivel végezhető dologra korlátozódik, ami egyébként sem visz előre (pl. csak bebaszni tudtok együtt). Vagy, ha zsarolnak, megkárosítanak, lehúznak, beletipornak a lelkedbe… Egy igazi fasz vagy, ha hagyod, és helyette inkább vegyél egy kutyát, aki hozzád bújik, de van sansz rá, hogy leharapja a fél karod!!!

Lássuk be: az emberek gecik. Ha te vagy a gecik célpontja, az szépen szólva szopás. ne szopasd be magad azzal még jobban, hogy a barátaidnak nevezed őket!

Az idő hova a f*szba tűnik???

Mikor ma délután fél 4-kor felriadtam legbékésebb álmomból az irodában és letöröltem a diszkrét kis álomnyálat a szám szegletéből, átsuhant a fejemen, hogy már megint hova tűnt ez a nap?
Esküszöm, csak fél órára szundikáltam el, amolyan emésztést segítő kis csendespihi volt, tehát nem mondhatom, hogy átaludtam a napot. Annál is inkább, mivel a főnököm is tiszteletét tette pár órára. Szóval ma dolgoztam, elintéztem pár telefont, hoztam kávét, írtam maileket.

De basszus, most volt 7.30, amikor az az undorító ébresztőhang belenyígott a fülembe!!! Jó, mentségemre szóljon, hogy hétfő van, és szombaton volt egy kis buli, tegnap meg belefutottam egy olyan buzi horrorba, hogy fostam a tükör elé állni, amíg lemostam a sminkem, és a víz vert fél éjjel, és ahányszor elaludtam volna, az jutott eszembe, hogy „Igaz történet alapján”. Aztán majd reggel szépen úgy kelek, hogy megszállt Belzebub, vagy ki a bré. Na mindegy.

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

Szóval ma eszembe jutott, hogy gyerekkoromban milyen mocsok sok volt az a „3-at kell aludni karácsonyig”, meg heteknek tűnt az is, ha reggel elmondta Rózsika, a konyhás néni, akinek én voltam a kedvence, hogy tejbegríz lesz ebédre, és végre elém tették a csókosoknak járó adagot dupla kakaóval, és még az sem tudta elvenni a kedvem tőle, hogy velem szemben ült a fikázós Lacika.

Most bezzeg az van, hogy ott állok 3 nappal karácsony előtt még semmit nem vettem senkinek, és hopp aludtam én, baszki?? 24-e reggel van, és nagyon nagy szarban vagyok, mert naná, hogy az elmúlt 3 napban se hordták össze a házimanók az ajándékokat. Azt meg hagyjuk, hogy 2 hónapja tervezem, hogy csinálok egy tetves tejbegrízt dupla, mit nekem, felnőtt vagyok, tripla kakaóval, de valahogy mindig éjjel 1 van, és már nincs rá időm…

Ha szerencsém van, nem találkozom olyan emberrel, aki kurvára megbölcsült az unalmas kis életében, és szereti erre azt mondani, hogy „mindenkinek arra van ideje, amire akarja”, mert olyankor nagyon agresszív leszek (egyébként csak passzívagresszív vagyok), és késztetést érzek, hogy kikötözzem, és egy faszkorbács segítségével megmutassam neki, hogy mi a hobbim, és, hogy arra nekem is mindig van időm.

Még szerencse, hogy mire ezt megírtam pont letelt a munkaidőm és mehetek haza. asszem főzök ma egy tejbegrízt tripla kakaóval.

 

Meleg hullám és hidegzuhany, avagy, ha halott lovon lovagolsz, szállj le róla!

Minden nap szembesülök vele, hogy lassan eltűnik a külsőségbeli különbség a két nem között. A 16-18 éves kis köcsögökről sokszor már csak úgy tudnám megmondani, hogy milyen neműek, ha megmogyoróznám őket! Viszont az biztos, hogy hiába lesz a világ androgünökkel tele pár éven belül, a férfi és a nő agyműködése és érzelemvilága teljesen különböző marad az idők végezetéig.

Meleg hullám és hidegzuhany

Miután az utóbbi időben legnagyobb meglepetésemre többször szembesültem vele, hogy nem kellek mindenkinek, kicsit vissza kellett vennem az arcomból. Mérhetetlen nagy egómban jelentős redukció állt be. Így gondoltam, nem árt, ha egyszer az életben megkérdezek pár embert (bár nagyon okos vagyok), hogy mi is volt az, ami miatt, magyarosan szólva, kibasztak, mint a macskát szarni? A férfi oldalt nagyon kedves hímnemű ismerőseim magyarázataiból merítettem.

Az alapesetek:

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

  1. Női aggyal úgy gondolod, hogy neked csak szex kell a másiktól, de idővel kiderül, hogy a mellett, hogy az illetőnek jó az állóképessége, az ágyon kívül is elvagytok, így lassacskán átesel a ló túloldalára és elkezdesz rá potenciális pasi-jelöltként tekinteni.

Amit mi nők ilyenkor csinálunk: megmondjuk neki, hogy meggondoltuk magunkat, és többet akarunk.

Amit a pasik ilyenkor csinálnak: Közlik, hogy „de hát csak szexről volt szó”. Értetlenkednek, hiszen pont te voltál az, aki nem akart többet.

Eredmény: Mi nők hetekig reménykedünk abban, hogy hiányozni kezdünk a másiknak, pedig ugye lyuk-lyuk, csak a keret más.

Férfivélemény: „Örülj neki, amíg van, aki megdug!”

„Be lettél téve abba a fiókba, ahol azokat tartjuk, akikkel csak dugni járunk össze. a fiókok között nincs mozgás.”

„Én miért nem találkozom olyannal, aki csak a testemet akarja?”

  1. Elkezdesz találkozgatni valakivel, de már nem jelented ki, hogy csak szexet akarsz, bár nem hiszed, hogy lesz belőle több. Női agyadból kifolyólag elkezdesz hozzá ragaszkodni, mert jó az állóképessége, és mert az ágyon kívül is elvagytok.

Amit mi nők ilyenkor csinálunk: egyre többet szeretnénk vele lenni, és elképzeljük, hogy ebből még akár kapcsolat is lehet.

Amit a pasik ilyenkor csinálnak: Közlik, hogy „de hát csak szexről volt szó”, bár ezt szó szerint nem mondták ki, csak feltételezték, hogy magadtól is rájössz abból, hogy elmondja, nem akar kapcsolatot.

Eredmény: Mi nők napokig reménykedünk abban, hogy rájön a pasi, mégiscsak akar kapcsolatot. Aztán pár hét múlva elmeséli milyen randijai voltak az utóbbi időben.

Férfivélemény: „Nem tehetek róla, hogy nem lettem szerelmes!”

„Ha azt mondjuk, hogy nem akarunk kapcsolatot, az azért van, mert nem akarunk kapcsolatot!”

  1. Női aggyal úgy gondolod, hogy elég volt a rock’n’roll-ból, és kéne egy állandó, meg szerelem, meg minden, ami miatt kiteheted facebook-ra, hogy kapcsolatban, így randizgatni kezdesz.

Amit mi nők ilyenkor csinálunk: találkozunk egy olyan pasival, aki nem akar kapcsolatot, és elmondja, hogy abban a bizonyos fiókban tárol a többi mellett. Mi belemegyünk.

Amit a pasik ilyenkor csinálnak: Örülnek, hogy belemegyünk, mert így sokkal egyszerűbb az életük.

Eredmény: Tudjuk, hogy nem ezt akartuk, és tanulva az előzőekből, nem is reménykedünk benne, hogy ebből több lesz. Randizgatunk tovább, abban bízva, hogy egy fiókkal feljebb kerülünk legközelebb.

Meleg hullám és hidegzuhany

Férfivélemény:

„Vagy odavan, vagy nem. A köztesekkel csak az időd húzod nincs már erre se neked, se nekem energiám. Ennyi.”

„Olyannal találkozgatsz, akivel nincs kilátásban semmi komoly… Na viszont csakhogy tisztázzuk, az a legritkább, hogy komolytalan komolyra forduljon, mert máshogy állunk hozzá. Lehet kedvesek meg figyelmesek vagyunk, de be lettél téve egy fiókba…be lehet csukni és nincs mindig szem előtt. 😀 ”

„Lehet, hogy kellemesen érzed magad egy meleg hullámban, de lépj ki a zuhany alól mielőtt még hidegre vált.”

Konklúzió: Sose állj le olyan pasival, akinek fiókos szekrénye van!!! 😀