Virtuális szürrealitás

– Doktor vagyok, van egy lakásom a 12-ben, van egy Mercedeszem, tele vagyok pénzzel és van egy hároméves kisfiam! – mondta a bájos, de erősen illuminált hölgy rögtön a bemutatkozás után a pesti éjszaka egyik gyöngyszemében.

– Állatorvos? – kérdem.

– Nem! Jogász! – felelte.

Ilyenkor mindig elgondolkozom, milyen elvárásoknak akarnak megfelelni ezek az emberek, miből gondolják, hogy a több száz képből, gondosan kiválasztott profil kép, a sípályán, gyors sminkelés után, vagy az egzotikus utazásokon, vagy sportautók mellett pózolós képek, vagy a néhány drága ruha, vagy drága autó kapósabbá teszi őket.

Milyen az a világ, ahol ennyire fontosak a külsőségek, ahol a szépség és fiatalság virtuális illúziója fontosabb mint a rendszeres testedzés, ahol elég csak a képeken szépnek és gazdagnak látszani. Ahol az emberek folyamatos “show-off day”-ben élnek, ahol huszonéves lányoknak minden reggel az az első dolguk, hogy több centis alapozó réteggel fedjék el arcuk, általuk nem elfogadhatónak vélt, részleteit, akik után a párnámból alig tudom kimosni a szemfestéket.

A pesti éjszaka nagy csatatere az egymásnak feszülő álmoknak és vágyaknak. Sok szépreményű élet ment már veszendőbe a dupla whisky-kólák mámorában, vagy a wc-ben… A legtöbben akik vidékről felkerülnek a nagyvárosba a legrosszabbat ötvözik a nagyváros és a vidék mentalitásából: gondolkozásban és stílusban megmaradnak olyan avittnak amilyenek voltak, de az elvárásaikat és az egójukat nagyra fújja a nagyváros csípős hajnali szele. Ők azok, akik húszéves koruk óta nem cserélnek profilképet, mert már nem olyan hamvasak, a gének és az éjszakázás megtette a hatását…

Milyenek azok az emberi kapcsolatok, amikor testi-lelki jó barátnők, vagy testvérek vetik ki hálójukat ugyanarra a srácra? Aztán néhány hétnyi vagy hónapnyi mámor miatt nem beszélnek egymással hónapokig, akár évekig és a karácsonyi asztalnál feszült csend ül a levegőben.

Birtoklás és látszat boldogság, irigység és képmutatás, ezek lehetnének mottói korunknak. Magukat istennek és istennőnek tartó emberek tömegei róják céltalan útjukat nap mint nap, hogy aztán este magányosan, riadtan vegyék észre az újabb ráncokat a szemük körül és remegő kézzel bontsák ki a fizetési felszólító levelet.

Szerencsére vannak kivételek, akikben még van tartás, akiknek vannak céljaik és tenni is képesek értük. Akiknek az agyában a zárt osztályra emlékeztető valóságshow-k nem csináltak még teljes resetet.

Állok a bárpultnál miközben a fenti gondolatok cikáznak a fejemben. Gondolataim fonalát egy bájosra sminkelt lány szakítja meg.

– Mit iszunk?

– Én vizet, és te?

– Rád bízom.

– Tessék, egy rozé fröccs.

– Kösziii! Azért vettél bort mert az olcsóbb mint a whisky-kóla?

– Nem, azért, mert már így is alig állsz a lábadon.

– És van kokód?

– Nincs.

Aznap többet már nem láttam őt…

Nagy az Isten állatkertje

Nagy az Isten állatkertje, különösen kis hazánkban!

És bár ezt eddig is tudtam, az utóbbi időben olyan események történtek szűkebb környezetemben, melyek megerősítették bennem a gondolatot:

a majmok bolygójának alapötlete a Kárpát-medencében született! Mert aligha van ennyi két lábra állt szőrös majom szerte a világon mint errefelé…

És ezek az emberi külsőt öltött egysejtűek mindenhova beszivárognak!

Ott vannak a törvényhozásban, az önkormányzatoknál, a multiknál, a kis könyvelő irodáknál, a házad építői közt és ha nincs szerencséd még akkor is szembe találkozol velük amikor a tükörbe nézel!

Nemrég egyik ismerősöm egy baráti beszélgetés során tudta meg, hogy könyvelője az elmúlt hat évben nem megfelelően jelentette be őt a NAV-nál, néhány milliót kirángatva ezzel a zsebéből.

Dühösen és heves anyázások közepette fel is hívta másnap a könyvelőt, hogy megkérdezze: mégis miért?

A válasz rövid volt és sokatmondó: „mert azt hittük, hogy te vagy az ügyvezető, hiszen mindig te hoztad a papírokat…”.

A megoldási javaslat is sajátosra sikeredett: „csináljunk önrevíziót öt évre visszamenőleg, mert rájöttünk, nem is abban a cégben dolgoztál…”.

Erről egyik barátom mondása jutott eszembe: „nem baj az ha nem értesz hozzá, de akkor azt írd ki a kapudra, hogy Pék és legközelebb kifliért jövünk hozzád!”.

Egy másik ismerősöm mert nagyot álmodni, kitalálta: építési vállalkozó lesz. Pénze és kapcsolata megvolt hozzá, egy dolog hiányzott csak, a szakértelem, amit a lelkesedés, odafigyelés és lelkiismeretesség teljes hiányával próbált meg ellensúlyozni. Az eredmény nem maradt el, úgy haladtak az építkezéssel mint Luca a székével, de pár rövidke évnyi csúszás után végre mindenki örült, beköltözhettek a közel egymilliós négyzetméter áron vásárolt, luxusnak látszó lakásokba…

De ami mindent üt, az az egyik mobilszolgáltató és a mezei ügyfél esete!

Egy napfényes délutánon becsöngetett hozzá a kicsit csaladi postás és átadott neki egy ajánlott levelet egy behajtócégtől, amiben felszólították, hogy fizesse be a fél évvel korábbi, már réges-régen rendezett tartozását…

Mondanom se kell, majdnem annyira meglepődött, mint az a barátom, akit egy szép nyári nap alkonyán egy kávézóba invitálta volt barátnője és egyben egyik gyermekének anyja hogy az aktuális párja és másik gyerekének anyjának társaságában megvitassák vele, most éppen ki kivel van tulajdonképpen!

Az már csak hab a tortán, hogy a budai konditerem, ahova barátaimmal járunk testünket építgetni és a borsos havi díjat csak hosszas alkudozás és telefonálgatás után sikerült a felére lealkudni, miért nem szerez be olyan öltöző szekrényeket melyeken működik a zár, step-padból miért csak kettő van a kondi részen és miért csak egy kötél van a csigás gépekhez? Az, hogy az öntött padlón öt-hat centis szintkülönbségek vannak és légkondi helyett szellőztetéssel próbálnak klimatizálni a termet már fel se tűnik…

 

A szeretet világnapja

Újra itt van! Nyakunkon a szeretet világnapja!

Vannak akik magányosan, mások szűk családi körben, vannak kik karitatív tevékenységet vállalva, derűsen, vagy bánatosan iszogatva, netán a hajógyári sziget sötét termeiben téblábolva, de így vagy úgy, mindannyian megemlékezünk e jeles napról.

A szeretet világnapja

De miről is szól e nap, az erőn felüli pénzköltésen kívül?

Egy asztalhoz ülünk olyan rokonokkal akiket amúgy nem szívesen látunk, rámosolygunk olyanokra akiktől amúgy futkos a hideg a hátunkon és megtiszteljük szeretteinket azzal a figyelemmel amit az év többi napján is megérdemelnének!

Sajnos intézményesített világban élünk, mindennek meg van a maga napja, vagy intézménye.

Így jártak az anyák, a munka, a nők, a gyerekek, a föld és így járt a szeretet is. És így jártunk mi is, minden évben van egy nap ami csak a miénk: a nap, amikor megszülettünk. Ilyenkor mindenki megpróbál a kedvünkbe járni, érdeklődni a dolgaink és életünk felől, feltéve a sablon kérdéseket és végighallgatva a sablonos válaszokat.

Szerencsére a rendszer jól ki lett találva, kellőképpen izoláltak a napok, nehogy túlterheljük magunkat!

Így aztán nem kell folyton figyelmesnek lennünk, a szeretet kegyét is elég az év néhány napján gyakorolnunk és nem kell folyton odafigyelni a környezetünkre és a körülöttünk levő nőkre, anyákra, apákra és gyerekekre sem.

És folytathatjuk önző ámokfutásunkat az élet rögös útvesztőiben, úgy téve mintha a zene örökké szólna és mind örökké élnénk.