Hírlevél

December elején elküldtünk pár hírlevelet, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy népszerűsítsük blogunkat. A fogadtatás általánosságban pozitív volt, azonban akadt pár stresszes honfitársunk, akinek nem jöttek át a gondolatok. Valószínűleg ők azok, akik csak akkor kefélnek egy jót, ha fizetnek érte, vagy, ha megbassza őket az áram. Vagy azok, akik az elvégzett 8 általános alatt is addig jutottak, hogy még a baZdmeget sem tudják leírni helyesen. Vagy, akik a villamoson helyet kérő öreg nénit is elküldik az anyjába. De lehet, hogy csak átbaszott feleségek, akiknek fáj az igazság. Bárhogy is legyen, két dolgot felejtettek el: 1. elolvasni a cikkeket, és nevetni egyet, ahelyett, hogy a szar életük kicsinyes fostócsájában hempergőzzenek, 2. Nyomni egy delete gombot, és tenni valamit az életükért, amitől nem lesznek ilyen besavanyodott parasztok.

Mindent összevetve, a statisztikák alapján, napjaink legkedveltebb káromkodása az anyabaszás ravatalon. Ki tudja, talán egyszer még pornófilm is készül belőle (sima anyabaszásról már volt, aki meg úgy tudja, hogy ilyen díszletben is készült már, az dobja át a linket)…

Jöjjön hát Tőlük néhány, legékesebb magyarsággal megfogalmazott panasz!

Hírlevél

Te tényleg barom vagy!”

Koszi a spamet, de az en pasim nem ilyen 😀 (hanem en)”

Anyád!!!”

Mi a szar ez?? Ki kérte,hogy ilyet küldjetek? Fejezzétek be a hülyeséget!”

Most végképp mi a faszomat akarsz???”

és ez ki a faszt érdekel, én nem jelentkezztem ilyen fasságra. nem kell több kibaszott spam! isten faszát!”

Bazd tele az anyádat a ravatalon !”

Ha Isten barma lennél, lenne benned IQ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”

Ezt a levelet..a volt férjem..aki hála az égnek csak a volt…küldte nekem át poénosan:)
Nem vagytok normálisak…
Mind bedőltök a meséknek…
Ahol az asszony nem dolgozik…stb…és soha de soha nem kérdezitek meg a pasiktól….”Drágám..neked sosincs gyerekes hétvégéd?”
És siránkoztok..hogy milyen szemét volt a férjetek..és egy ugyanolyan szemétbe lesztek szerelmesek…
S nem is sejtitek, hogy amíg a drága kis üzelmeit űzte, addig velünk élt….és késő éjjel jött haza…és mindennek ott volt a nyoma közös autóban…
Csak mert az “ikrek”…janus arcúak…
Mind ő…mind Ti…hibásak vagytok…
valaki berágott rám :)”

Még jó hogy téged ilyen okosnak teremtett, mert így tudsz ilyen baromságokat írni.”

Baszodj meg!!!!!!!!!!!!!!”

A balfasz leveleidet esetleg küldhetnéd anyádnak is ! Rühes Köcsög !!!!”

Szia Isten barma! Úgy érzem te egy elhanyagolt nő vagy. Miért írtad ezt a meg keseredett levelet éppen nekem?”

FASSZOPÓ ! MIT ÍRKÁLSZ NEKEM TE ÖKÖRBORGYÚ??”

Biztos igazad van a Te szemszögedből, de ezt pont leszarom.”

ilyen gyíkságokkal hagyjatok békén”

Annyi értelmes dolog van a világban! Hogy miért nem azzal foglalkoznak az emberek? Szánalmas!!”

A hulye magyarok fasz gondolatai amelyekkel a kulfoldieket is

baszogatni akarjak. Nem kerunk belole.”

Basszátok tele a spammos kurva anyátokat,pöcegödrök !”

Telebaszom a spammos anyádat a ravatalon lárva !”

meg ne próbálj még 1x ide írni te rohadt kurva.”

A JÓ KURVA ANYÁDNAK KÜLDJ INKÁBB ILYENEKET !”

Mi a szart ez? Unatkozol? Akkor játssz azzal, ami olyan idős, mint te! Idióta!”

Hello! Meg te is… “XXL-es lett a te ruhád és pürkölt szaftos a szád” Ne zaklass mert tényleg feljelentést teszek,ez már nonszensz. Szörnyű, hogy ebben a lökött ma már foss országban törvényesen lehet tisztességes magyar állampolgárokat zaklatni büntetlenül… De azért lehet még feljelentést tenni ismeretlen tettes ellen. 😉 Remélem több zaklató levelet nem kapok. És kriminális az Isten káromlás is de szerintem ez valami más agyrém foss.Még egyszer megírom mert látom a zaklatóknak gyenge a felfogásuk “”Ne Zaklass!!!”” Remélem többet nem hallok felőled ! További nem szép napot ! Piroska. Igen mert én vállalom a nevemet is ha írok valakinek !”

 

A sorok közt

Biztosan ti is szoktatok olvasni a sorok közt.

Na nem valami napilapra vagy könyvre gondolok, hanem a csajokra és gesztusaikra!

A sorok közt

Tudjátok, amikor „úgy néz” – persze ez az „úgy néz” lehet kellemetlen is, de az a pont után van, amikor te már mennél, de ő még marasztalna…

De maradjunk a pont előtti eseményeknél, amikor még csak olvasunk a sorok között!

Mert ha rád mosolyog, rád köszön, vagy nem köszön és észre se vesz, kedves veled, vagy elutasítóan bunkó, barátaiddal flörtöl, vagy pont veled, félénk, vagy épp rámenős, keresi a társaságod vagy messzire kerül, hívogat, vagy fel se veszi, pornót néz veled, vagy verseket olvastok, egy házban laktok, vagy csak egy utcában, ugyan oda jártok sportolni, vagy csak szembe jön az utcán, melletted áll a dugóban, vagy előtted a sorban, meztelen képeket küld magáról, vagy tőled kéri ugyanezt, párkapcsolatban él – mondja, vagy egyedülállónak hazudja magát, netán bonyolult a kapcsolati helyzete, ha elhív bulizni, vagy haza menekül amikor meglát, vagy a pasijával smárol amikor mellé állsz a bárpultnál, netán végig veled táncol a buliban vagy könyörög, hogy hagyd már békén, téged nyaggat javításért, vagy nem fogad el tőled semmit, óriásiban vagytok facebookon vagy napokig be se lép, elmegy veled moziba, vagy vásárolni hív, ha neked panaszkodik, vagy éppen rólad, melletted ül a buszon, vagy ugyanazon a gépen akar edzeni, együtt szaunáztok, vagy kimegy amikor belépsz, össze akar hozni a barátnőjével, vagy a legjobb barátjának nevez, legújabb trófeáiról mesél, vagy a tieid után érdeklődik, ugyanaz a kedvenc számotok, vagy épp nem, vagy azt mondja komoly kapcsolatot akar, vagy csak kúrni, vagy semmit, vagy egyszerűen csak jó a segge és óriási mellei vannak és az egész társaság tudja, hogy óriási a vákum a fejében, akkor a tapasztalt férfi agy rögtön tudja: bejössz a csajnak!

Amint azt a fentiekből is látjátok, a sorok közt olvasás is éppolyan művészet mint az élet maga!

Pálinkától megvadultan gyakran alá lehet szaladni a különböző kommunikációs csatornákon érkező jeleknek és ilyenkor gyakran elő fordul, hogy valami alkoholos italt öntenek a fejedre vagy a ruhádra, netán óriási pofont kapsz a frissen megmarkolt seggekért, vagy szóvá teszik, hogy hajuknál fogva rángatod őket a kijárat vagy épp a mosdó irányába.

Még szerencse, hogy a titánok harcában nem vagy egyedül, mert ott állnak melletted barátaid, akik kezedbe nyomják a sörös korsót, hogy legyen mivel vissza öntened a lázadókat és megpróbálják csitítani a felbolydult csaj brigádot:

– Amúgy rendes srác, a bugyidba benyúlt már? Nem? Na ugye?! Nem akar ő rosszat! Nyolcat kapott első fokon, de csak négyet kellett leülnie! Volt már hűséges! Igaz csak pár napig. És biztos, hogy nem kapsz el tőle semmit, mert most ért véget az antibiotikum kúrája és megnézték a nemi beteg gondozóban és HIV negatív! Jó kúrás, bár lehet párszor arcon köp és fojtogat.
Különben is, minél hamarabb hagyod magad, annál hamarabb szabadulsz!