Nincs új a nap alatt és a történelem ismétli önmagát…

Persze nem egzakt és precíz módon, vakon és automatikusan, mert akkor az egész történelem csak unalmas ismétlődések sorozata volna és akkor ugyan mi értelme lenne a létezésnek – az pedig, hogy van e egyáltalán bármilyen célja és értelme, könyvtárnyi irodalom alapját képezi…

És mégis, van valami az emberi természetben, ami mindezt lehetővé teszi: hasonló helyzetekre hasonlóan reagálunk és ez az egyéni életekben épp úgy igaz mint több évezredes intervallumokon át.

Ebből aztán tovább is léphetünk a következő lényeges és kiábrándító tényre: az exponenciális mértékű technológiai és gazdasági növekedés mellé sajnos zéró mértékű személyiségfejlődés társul!

Képesek vagyunk eljutni a Holdra, bolygónk legmélyebb és legmagasabb pontjaira, de képtelenek vagyunk felismerni alapvető törvényszerűségeket az életünkben – vagy csak túl önzők és mohók vagyunk ahhoz, hogy észrevegyük őket.

És az évezredeken átnyúló párhuzam azt sugallja: közel a köztársaság és a demokrácia halála.

Hova tűnt a démosz? Hova tűntek a felelősen élő, önállóan gondolkodó, tágabb és szűkebb környezetükre odafigyelő emberek? Hova tűntek azok, akik minden jól működő demokráciának az alapját képezik?

Korpa közzé keveredtek és megették őket a disznók?

Felelős emberből egyre kevesebb, jól tetten érhető ez azon, hogy korunk vezetői semmiért semmilyen felelősséget nem vállalnak és gyakorlatilag nem is vonhatóak felelősségre. Mert ilyen a rendszer. Mert ilyenre formálták.

A nagy gondolkodók, a lelkes hazafiak, korukat megelőző és átalakító vállalkozók helyét átvették a lelkes fogyasztók és a negyedéves bónuszokat szem előtt tartó menedzserek.

Az önrendelkezés és szabadság eszményét elhomályosította a cirkusz és a kenyér, melyet bőséggel kapunk a médiától és a kormánytól különböző biztosítások, járulékok és segélyek formájában.

Nem árt szem előtt tartani: minden rendszer épp annyira jó és működőképes, mint az azt működtető emberek. Mert minden lánc annyira erős, mint a leggyengébb láncszem.

Oswald Spengler írta a Nyugat alkonya című művében: a kultúra halála a demokrácia halála is egyben. Mert az elhaló kultúra helyét átveszi a merev és élettelen civilizáció, amikor a korábban magától értetődő dolgok és viselkedésminták fenntartását és betartását karhatalommal kell és csak karhatalommal lehet fenntartani. Ez a lassú agónia a civilizáció tündöklésének és a császárságnak a kora.

Csakhogy a történelemkönyvek lapjain minden sokkal ékesebb mint a valóságban!

Sok érdekes párhuzam található és vonható az antikvitás és a modern nyugat között, íme néhány:

Ahogyan az ókori görögök megtermékenyítették kultúrájukkal és vallásukkal az ókori Rómát, úgy termékenyítették meg az európai kivándorlók észak Amerikát.

Görögország történelme során mindig egymással folyton harcban álló államocskákra tagozódott, épp úgy mint a modern Európa. És bár volt több egységesítési kísérlet, éppúgy nem jártak sikerrel mint a modern Európában…

A honvédő, majd az agresszív és expanzív háborúk során Róma egyre nagyobb területekhez jutott, létrejött egy, az egész Földközi tenger medencéjét magába foglaló szabad és globális piac. Ami nagy gazdasági fellendülést hozott magával – eleinte. Aztán az egyre nagyobbra hízó államnak egyre növekvő adóbevételekre volt szüksége és elkezdődött a kettős adóztatás: emelkedtek az adókulcsok és évről évre nőtt az infláció.

Róma végnapjaiban mindent átszőtt a korrupció, a szegény és gazdag rétegek közt óriási vagyoni szakadék tátongott, általános jelenség volt a dekadencia és a közöny. Mivel az államkassza a háborúk és extravagáns uralkodók miatt folyton üres volt, az infláció csillagászati méreteket öltött és az adóztatás mértéke néhány évszázad alatt olyan magasra emelkedett, mely megsemmisítette a középosztályt. A közép és alsó vagyoni helyzetű rétegek a biztonságot és megélhetést biztosító nagybirtokosokhoz vándoroltak. Az egykor virágzó római gazdaságot felváltotta a csere kereskedelem, majd a az utolsó századokban az önellátó gazdálkodás. Az adókat terményben és szolgáltatásokban szedték, annyira elértéktelenedett a pénz a folyamatos devalváció miatt.

És mi jellemzi a XXI. századot? Szárnyaló infláció, gigantikus költségvetési deficit és egekbe szökő államadósság…

A nyugat csak a XX. század végén kezdte meg „honvédő” és expanzív háborúit, egyelőre csak a közel-keleten.

Lassan, de biztosan körvonalazódnak az új front vonalak: az olaj kitermelése és szállításának biztosítása miatt egyelőre csak a közel-keleten és mivel a XXI. század végére Kanada és Szibéria fagyott földjei termőre fordulnak, hála a globális felmelegedésnek, miközben az USA-ra teljes elsivatagosodás vár, az Urálon túli területekre is egyre éhesebb szemek fognak kacsintani.

Századunk nagy kihívásai, a fenntarthatatlan gazdasági és pénzügyi rendszer, az évről évre csökkenő kőolajkitermelés és készletek, a globális felmelegedés miatt kialakuló édesvíz és élelmiszerhiány miatt kialakuló gazdasági összeomlásra a mindenkori uralkodó osztály csak egy módon felelhet: hatalomban maradni bármi áron!

És a végső kétségbeesés szülte megoldásoknak tragikus következményei lesznek: a szabadságjogok egyre szélesebb körű megnyirbálása, elhúzódó helyi és globális háborúk az egyre szűkösebb erőforrásokért, egekbe szökő költségvetési hiány és az ebből fakadó növekvő infláció és adóterhelés, a pénz elértéktelenedése miatti leálló termelés és összeomló gazdaság, majd az ennek nyomán kialakuló tervgazdaság és államszocializmus.

A végső haláltusáját vívó, dekadens, önző és felelőtlen Nyugat sorsát azonban valószínűleg nem külső ellenség fogja megpecsételni, hanem a jelenleg is egyre növekvő létszámú muszlim közösségek, melyek az évszázad végére abszolút többségbe kerülhetnek a nyugati országokban.

Azért a császárság korának is meg vannak a maga szépségei, emlékezzünk csak vissza a Koloszzeumban vívott véres játékokra, vagy az őrült orgiákba torkolló extravagáns és fényűző római lakomákra!