Úgy ment, ahogy jött – mondta egyik barátom amikor elhagyta a háztartásbeli élettársa, aki összeállt egy cigánygyerekkel és kiment olaszba táncolni.

Igaz a lánykérés se volt Rómeó és Júliába illő, egy kelet magyarországi zsákfaluban találkoztak, ott hangzott el a következő mondat:

– Gyere fel velem Budapestre, jó dolgod lesz mellettem!

És úgy is lett: boldogan éltek, míg el nem váltak.

Na de a párkapcsolatok ingoványos mocsarában nem nehéz eltévedni!

Van aki már az elején gellert kap, amikor a párja kedvenc videoját, a 2 Girls and 1 Cup-ot vetíti neki, és vannak akikben a romantikus érzéseket a tescos zacskó fejre húzása töri össze.

Sajnos általánosságban elmondható, rosszul választunk és párosítunk: csak szexet keresők akadnak össze komoly kapcsolatra és gyengédségre vágyókkal, perverzek prűdekkel, házas emberek házasodni vágyókkal, szerelmi bánatban szenvedők és sebeiket nyalogatók új románcra kiéhezettekkel.

De ha túl vagyunk az első döbbeneten, hogy bizony a párunk is ember, ő is büdöset fingik, és nem sminkkel az arcán született, neki is van, hogy kilóg a fika az orrából és időnként hangosan hortyogva felhorkant álmában, még mindig hátra van a fekete leves.

Mert egy idő után elfelejtünk önmagunk és önfeledtek lenni és fontosként, de mégis játékként felfogni az egészet.

És jön az agyalás, a kattogás: én hívjam vagy várjam meg hogy ő hívjon, milyen gyakran találkozzunk, mennyire mutassuk ki az érzéseinket, és mit mutassunk a kívülállóknak?

Aztán jönnek a kisebbrendűségi érzésből fakadó játékok és kompenzálások, a saját önbizalom növelése a másik önbizalmának csorbítása által, a féltékenységi jelenetek, a kamu hisztik, na meg a félrelépések.

Talán minden félreértés, bánat, fájdalom és elvesztegetett év mögött egy aprócska, alig észrevehető ok húzódik meg: nem ugyanabba az irányba haladunk.

Azonban ahhoz, hogy olyan társat találjunk, akinek az élete a miénkével egy irányba halad, tisztában kell lennünk saját magunkkal: kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, mi az ami fontos nekünk, mik a céljaink és elvárásaink.

Célok és kellő önismeret nélkül egész életünk értelmetlen bolyongás, állomásról állomásra, ahol folyton váltják egymást az útitársak.

Csak miután megszületett bennünk a cél, szállhatunk fel arra a vonatra ami céljaink felé röpít minket és talán az út során, megtaláljuk azt aki elkísér bennünket.