Meleg hullám és hidegzuhany, avagy, ha halott lovon lovagolsz, szállj le róla!

Minden nap szembesülök vele, hogy lassan eltűnik a külsőségbeli különbség a két nem között. A 16-18 éves kis köcsögökről sokszor már csak úgy tudnám megmondani, hogy milyen neműek, ha megmogyoróznám őket! Viszont az biztos, hogy hiába lesz a világ androgünökkel tele pár éven belül, a férfi és a nő agyműködése és érzelemvilága teljesen különböző marad az idők végezetéig.

Meleg hullám és hidegzuhany

Miután az utóbbi időben legnagyobb meglepetésemre többször szembesültem vele, hogy nem kellek mindenkinek, kicsit vissza kellett vennem az arcomból. Mérhetetlen nagy egómban jelentős redukció állt be. Így gondoltam, nem árt, ha egyszer az életben megkérdezek pár embert (bár nagyon okos vagyok), hogy mi is volt az, ami miatt, magyarosan szólva, kibasztak, mint a macskát szarni? A férfi oldalt nagyon kedves hímnemű ismerőseim magyarázataiból merítettem.

Az alapesetek:

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

  1. Női aggyal úgy gondolod, hogy neked csak szex kell a másiktól, de idővel kiderül, hogy a mellett, hogy az illetőnek jó az állóképessége, az ágyon kívül is elvagytok, így lassacskán átesel a ló túloldalára és elkezdesz rá potenciális pasi-jelöltként tekinteni.

Amit mi nők ilyenkor csinálunk: megmondjuk neki, hogy meggondoltuk magunkat, és többet akarunk.

Amit a pasik ilyenkor csinálnak: Közlik, hogy „de hát csak szexről volt szó”. Értetlenkednek, hiszen pont te voltál az, aki nem akart többet.

Eredmény: Mi nők hetekig reménykedünk abban, hogy hiányozni kezdünk a másiknak, pedig ugye lyuk-lyuk, csak a keret más.

Férfivélemény: „Örülj neki, amíg van, aki megdug!”

„Be lettél téve abba a fiókba, ahol azokat tartjuk, akikkel csak dugni járunk össze. a fiókok között nincs mozgás.”

„Én miért nem találkozom olyannal, aki csak a testemet akarja?”

  1. Elkezdesz találkozgatni valakivel, de már nem jelented ki, hogy csak szexet akarsz, bár nem hiszed, hogy lesz belőle több. Női agyadból kifolyólag elkezdesz hozzá ragaszkodni, mert jó az állóképessége, és mert az ágyon kívül is elvagytok.

Amit mi nők ilyenkor csinálunk: egyre többet szeretnénk vele lenni, és elképzeljük, hogy ebből még akár kapcsolat is lehet.

Amit a pasik ilyenkor csinálnak: Közlik, hogy „de hát csak szexről volt szó”, bár ezt szó szerint nem mondták ki, csak feltételezték, hogy magadtól is rájössz abból, hogy elmondja, nem akar kapcsolatot.

Eredmény: Mi nők napokig reménykedünk abban, hogy rájön a pasi, mégiscsak akar kapcsolatot. Aztán pár hét múlva elmeséli milyen randijai voltak az utóbbi időben.

Férfivélemény: „Nem tehetek róla, hogy nem lettem szerelmes!”

„Ha azt mondjuk, hogy nem akarunk kapcsolatot, az azért van, mert nem akarunk kapcsolatot!”

  1. Női aggyal úgy gondolod, hogy elég volt a rock’n’roll-ból, és kéne egy állandó, meg szerelem, meg minden, ami miatt kiteheted facebook-ra, hogy kapcsolatban, így randizgatni kezdesz.

Amit mi nők ilyenkor csinálunk: találkozunk egy olyan pasival, aki nem akar kapcsolatot, és elmondja, hogy abban a bizonyos fiókban tárol a többi mellett. Mi belemegyünk.

Amit a pasik ilyenkor csinálnak: Örülnek, hogy belemegyünk, mert így sokkal egyszerűbb az életük.

Eredmény: Tudjuk, hogy nem ezt akartuk, és tanulva az előzőekből, nem is reménykedünk benne, hogy ebből több lesz. Randizgatunk tovább, abban bízva, hogy egy fiókkal feljebb kerülünk legközelebb.

Meleg hullám és hidegzuhany

Férfivélemény:

„Vagy odavan, vagy nem. A köztesekkel csak az időd húzod nincs már erre se neked, se nekem energiám. Ennyi.”

„Olyannal találkozgatsz, akivel nincs kilátásban semmi komoly… Na viszont csakhogy tisztázzuk, az a legritkább, hogy komolytalan komolyra forduljon, mert máshogy állunk hozzá. Lehet kedvesek meg figyelmesek vagyunk, de be lettél téve egy fiókba…be lehet csukni és nincs mindig szem előtt. 😀 ”

„Lehet, hogy kellemesen érzed magad egy meleg hullámban, de lépj ki a zuhany alól mielőtt még hidegre vált.”

Konklúzió: Sose állj le olyan pasival, akinek fiókos szekrénye van!!! 😀

Úgy ment, ahogy jött

Úgy ment, ahogy jött – mondta egyik barátom amikor elhagyta a háztartásbeli élettársa, aki összeállt egy cigánygyerekkel és kiment olaszba táncolni.

Igaz a lánykérés se volt Rómeó és Júliába illő, egy kelet magyarországi zsákfaluban találkoztak, ott hangzott el a következő mondat:

– Gyere fel velem Budapestre, jó dolgod lesz mellettem!

És úgy is lett: boldogan éltek, míg el nem váltak.

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

Úgy ment, ahogy jött

Na de a párkapcsolatok ingoványos mocsarában nem nehéz eltévedni!

Úgy ment, ahogy jött

Van aki már az elején gellert kap, amikor a párja kedvenc videoját, a 2 Girls and 1 Cup-ot vetíti neki, és vannak akikben a romantikus érzéseket a tescos zacskó fejre húzása töri össze.

Sajnos általánosságban elmondható, rosszul választunk és párosítunk: csak szexet keresők akadnak össze komoly kapcsolatra és gyengédségre vágyókkal, perverzek prűdekkel, házas emberek házasodni vágyókkal, szerelmi bánatban szenvedők és sebeiket nyalogatók új románcra kiéhezettekkel.

De ha túl vagyunk az első döbbeneten, hogy bizony a párunk is ember, ő is büdöset fingik, és nem sminkkel az arcán született, neki is van, hogy kilóg a fika az orrából és időnként hangosan hortyogva felhorkant álmában, még mindig hátra van a fekete leves.

Mert egy idő után elfelejtünk önmagunk és önfeledtek lenni és fontosként, de mégis játékként felfogni az egészet.

És jön az agyalás, a kattogás: én hívjam vagy várjam meg hogy ő hívjon, milyen gyakran találkozzunk, mennyire mutassuk ki az érzéseinket, és mit mutassunk a kívülállóknak?

Aztán jönnek a kisebbrendűségi érzésből fakadó játékok és kompenzálások, a saját önbizalom növelése a másik önbizalmának csorbítása által, a féltékenységi jelenetek, a kamu hisztik, na meg a félrelépések.

Talán minden félreértés, bánat, fájdalom és elvesztegetett év mögött egy aprócska, alig észrevehető ok húzódik meg: nem ugyanabba az irányba haladunk.

Úgy ment, ahogy jött

Azonban ahhoz, hogy olyan társat találjunk, akinek az élete a miénkével egy irányba halad, tisztában kell lennünk saját magunkkal: kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, mi az ami fontos nekünk, mik a céljaink és elvárásaink.

Célok és kellő önismeret nélkül egész életünk értelmetlen bolyongás, állomásról állomásra, ahol folyton váltják egymást az útitársak.

Csak miután megszületett bennünk a cél, szállhatunk fel arra a vonatra ami céljaink felé röpít minket és talán az út során, megtaláljuk azt aki elkísér bennünket.

RE: Hogy kúrjátok el

Ti pasik nagyrészt olyan egyszerűek vagytok, mint a bot. Talán ezért is kaptatok egy hasonló forma eszközt a lábatok közzé az evolúció során. Az hagyján, hogy a saját funkciójának betöltésére sem mindig tudjátok használni, de, hogy azzal is próbáltok gondolkodni…

Nem érted, miért van az, hogy ha lefektetsz egy csajt, akkor az mindjárt a szőke herceget látja benned?

Talán azért, mert úgy adtad elő magad! Gavallérként elvitted vacsizni a haverodtól kölcsönkért hűdegizda autóval, miközben arról stand-upoltál, hogy milyen jól megy a vállalkozásod, mekkora lakásod van kandallóval, meg jacuzzival, aminek az ablakából belátni a fél várost. Rendkívül figyelmesnek tűntél, sokat kérdezted a családjáról, a barátairól, a kutyájáról, és megdicsérted a ruháját. Csak azt felejtetted el közölni vele, hogy valójában nem érdekel, csak azért beszélteted, mert neked nincs semmi mondanivalód számára. És a lényeg, hogy nem akarsz tőle semmit kizárólag csak dugni, és hogy a szép körítés, az udvarlás nem a személyének szólt, hanem csak a résnek a lábai között. Ha szerencséd van, akkor az utóbbi időben csak olyan parasztokkal találkozott, akik már arra sem vették a fáradtságot, hogy kábítsák, csak odaköptek egy „hozzád, vagy hozzám”-ot, miután vettek neki egy sajtburgert a mekiben. Nem csoda hát, ha azt hiszi, te más vagy, és mást akarsz…

RE: Hogy kúrjátok el

Darkest Desire - prémium kézműves étcsokoládék

Hogy miért akar veled aludni, mikor te meg csak üríteni akartál?

Ennek több oka lehet:

  1. Volt nálad kamagra, ami miatt nem csak 10 percig bírtad, így talán neki is jó volt, és lát benned némi potenciált egy második menetre, amikor talán már ki is elégül. Mivel te már félig alszol, így abban bízik, hogy ezt reggel megkapja.

  2. Akkora paraszt vagy, hogy nem vagy képes hazavinni, és neki meg nincs kedve éjszakai járatokkal órákat keringeni a városban, mint a gólyafos.

  3. Az előző kérdésre adott válaszban leírtak alapján, lehet, hogy azt hiszi, hogy te is szívesen töltenéd vele az éjszakát. De előbb-utóbb csak rájön, hogy te sem vagy más, mint a többi.

 RE: Hogy kűrjátok el

Hogy miért akar bemutatni a szüleinek?

Nos, amikor az ember lányát egyfolytában azzal basztatják, hogy mikor lesz már unoka, és „biztos veled van valami baj, hogy ha nem találsz senkit”, akkor képes még egy olyat is hazarángatni magával, mint Te, csak ne kelljen hallgatnia a süketelést a családi ebédnél.

Miért fordulhat az elő, hogy nem akarunk szexelni a második randin, ha az első találkozásnál már megtettük?

Mondjuk, ha az első találkozás egy buliban történt, mocsokkész állapotban, amikor valóban csak arra vágytunk, hogy valaki hazavigyen és megkapjuk a magunkét. A szex jó volt, nektek is, hiszen újra kerestetek. És a két találkozás közti időben történt telefonokból és sms-váltásokból úgy tűnt, még akár jó fejek is lehettek, így megfordulhatott a fejünkben, hogy lehet, jobban meg kéne ismerni, és nem csak kihasználni a testeteket. És ebből kifolyólag valahol szarul is érezzük magunkat, hogy olyan könnyen kaphatóak voltunk egy pasi számára, akivel akár több is lehetne.

Miért agyalunk állandóan?

Azért, mert akármilyen sajnálatos, nem vagyunk gondolatolvasók, és nem látunk bele a fejetekbe. Viszont tudni akarjuk, hogy mit gondoltok rólunk, hogy mire számítsunk, mert pofára esni azt mi sem szeretünk. Ti ezt azért nem értitek meg, mert a) lényetekből adódóan csak a farkatokkal gondolkoztok, b) teljes mértéig leszarjátok, hogy mi mit gondolunk.

Miért kérdezzük meg szex után, hogy „mire gondolsz most”?

Azt nem tudom, mert én ilyet még sosem kérdeztem, és nem is értem azokat a nőket, akik ezt megteszik! Hiszen alap, hogy a pasiknak azzal van tele az agyuk, ami 5 perccel korábban kijött a farkukon, így a fejük üressé válik, amint kielégülnek. Mire gondolnának???

Miért nem akar tőletek semmit a csaj, amikor pedig ti már villantottátok a kocsit, a lakást, a vacsit, az armani farmert, és még arra is hajlandóak lennétek, hogy együtt aludjatok?

Rohadtul egyszerű: mert nem kelletek neki! Tudom, ekkora ego mellett nehéz feldolgozni, de ti sem kelletek mindenkinek. Lehet, hogy a hulla részeg kiscsajt haza tudjátok vinni a buliból, meg egy 30 felé közeledő csajt is be tudtok fűzni, aki már kapcsolatra vágyik, de van olyan, akibe nektek is beletörik a bicskátok! Törődjetek bele!

Miért vagyunk féltékenyek?

Azért, mert lehet, hogy érzünk valamit irántatok, te pöcs! A birtoklás nélküli szeretet egy faszság. Ha valakit szeretsz, azt akarod, hogy ő is szeressen, és csak téged, ne az egész várost! Ezt tényleg neked magyarázzam, te egoista??!
Ha te le tudod szarni, hogy a csajod, akivel szívesen alszol együtt, beszélgetsz órákat, nézel tévét vasárnaponként, és dugod szét a konyhapulton másokkal is ugyan ezt teszi, akkor meg nem is tudom, minek nevezzelek…

Miért választunk puhapöcsöket, ha férfiakról álmodozunk?

Talán, mert elegünk lesz egy idő után az olyan menőző senkikből, mint ti, akiknek nagyobb a füstjük, mint a lángjuk, és azt hiszik, ők a teremtés koronái. Pedig egy szakadt kocsin, és egy örökölt házon kívül semmitek nincs, csak a baszottnagy egótok. Így egy idő után megelégszünk egy egyszerűbb, csúnyább, de kedvesebb sráccal, akiből kinézzük, hogy nem kúr félre minden hétvégén.

RE: Hogy kúrjátok el

És végül az a kérdés, amit sosem mertek feltenni: Mi kell a nőnek?

Biztonságérzet, figyelmesség, kedvesség, intelligencia, férfiasság, jó szex, izgalom, szerelem, szeretet, barátság, leleményesség, találékonyság, az, hogy nőnek érezhessük magunkat, és legyen kedvünk megadni nektek azt, amire vágytok (nem csak az análszexet).

Ja, és még valami: az, hogy kurvára kapjátok össze magatokat, és egy kicsit az agyatokat is használjátok! Mert lehet, hogy mi 30 fölött már ráncosodunk, és öregszünk, és gyereket akarunk, meg a napi 8 óra meló és az otthoni szarpucolás miatt már nem vagyunk olyan tündöklőek, és frissek, mint annak előtte. De egy 20 éves csaj nem fogja kultiválni a megereszkedett pocakotokat, a nem mindig felálló farkatokat, a nevetséges kereseteteket, a szakadt autótokat, és az elbaszott életeteket, amit azzal töltöttetek, hogy hajtottátok a pinát, de nem voltatok hajlandóak megragadni egy csaj mellett, aki kinyalja a seggeteket akkor is, mikor már a kutyának sem kelletek.